Amióta dolgozom, sosem volt "rendes" hétfőtől péntekig tartó munkám, ami 8-kor kezdődött, és 4:30-kor véget ért. A turizmusban pedig a piros betűs ünnep nem pihenést, hanem rohamot jelent.
Ugyanez van a vendéglátással is: amikor mások pihennek, te akkor dolgozol.
Ennek az egyik előnye, hogy nem kell szabit kivenned, ha hétfőn el kell intézned valami hivatalt. A hátránya, hogy nem kapsz egykönnyen szabit ha tényleg kéne.
A legnagyobb hátránya akkor jön elő, amikor családod lesz: az óvoda és az iskola hétfőtől péntekig tart. Te viszont szerdától vasárnapig dolgozol. 

A piros betűs ünnepek nekem általában dupla adag reggeli kávét, és kettővel több cigit jelentettek indulás előtt. Aztán pedig túlélésre játszottam.
Most ezek a napok arról szólnak, hogy.....nem szólnak semmiről. Pont ugyanolyanok, mint az összes többi. Mivel a család másik felnőtt alkotója vendéglátós, nem megyünk semmilyen nemzeti ünnepen majálisra, tüzijátékra, vagy lukas zászlós felvonulásra. (megjegyzem: eddig sem mentünk, nem ez az oka)

Nem igazán tudnám megmondani, hogy miért, de valamiért a nemzeti ünnepek nekem mindig olyanok, mint üvegesnek a hanyattesés. Lehet persze kövezni, hogy miért nem tisztelem azokat, akik éppen akkor hősök voltak, de nem erről van szó.
Egyáltalán: ki ünnepel még ezeken a napokon? 
-A helyi megmondóemberek szép kabátot húznak, és elmennek a térre koszorúzni, és utána beszédet mondanak, és esetleg megnézik a helyi néptáncos csapat előadását a műv. házban. De utána hazamennek, felveszik a kertész kesztyűt (vagy szaros gumicsimmát -attól függ, melyik településen vagyunk) és melóhoz látnak.
-Az iskolásokat kivezénylik, mert meg kell mutatni, hogy a helyi ifjúság mennyire egybeolvad az ünnep szellemével. Tehát a kölkök több órát állnak az esőben, rekkenő hőségben, jeges szélben -ez gyakorlatilag mindegy. Talán pont emiatt nem kötődöm ezekhez az ünnepekhez, mert minden alkalommal ott kellett állni (Egy pár évig folyamatosan valami kritikán aluli műsorban is szerepelni -komolyan nem értem, a tanárokat, mért mindig ugyanaz a sztori? Soha nincs semmi érdekes részlet ezekben a műsorokban. Mintha félnének, hogy ha nem kitikkadt zombik állnak velük szemben, hanem érdelkődő gyerekek, akkor abból még baj is lehet)
-Az átlag dolgozó örül. Hosszú hétvégét kapott. Egy nappal kevesebb a gyárban/irodában. Tehát felveszi a kertészkesztyűt (vagy szaros gumicsimmát -attól függ, melyik településen vagyunk) és melóhoz lát.
-A rendőr, mentős, tűzoltó, buszsofőr, vendéglátós pedig ugyanúgy a munkahelyén van, csak egy kicsit jobban csikorgatja a fogát.

Egyre hidegebb van.
Most, hogy egy hétig esett, érezni a különbséget. 
Útálom az esőt, és nem is kívánom, de akkor egy árnyalattal melegebb volt (vagy csak én szeretném ezt hinni). 
Mindenki vackol befelé.
A szomszédék disznót vágnak, a másikék fát aprítottak, és van olyan nap, hogy már délben bőven füstölnek a környező házak kéményei.
Átkapcsoltam kisnyugdíjas-üzemmódba, és leskelődök, de még konspirálni se tudnék, mert szinte senkit sem látok az utcán. 
Még a 27 éve egyedül élő nénit sem látom leskelődni. 
Onnan is lehet tudni, hogy milyen időszak van (ha esetleg elveszett volna a naptár), hogy megjelentek a boltokban/piacokon a mécsesek és mű-krizantémok. 
Tavaly olyan mécses-kompozíciót találtam a Fezo-ban, hogy a szemem majd' kisírtam. Ha idén is találok, eskü megveszem! 

Az étterem még nyom egy végső hajrát mielőtt a környék megközelíthetetlenné válik: most jön okt 23. és egy hosszú hétvége. 
Aztán köd, fagyott eső és nyálkás-leveles utak. 

Az úgy volt, hogy menjünk bolhapiacra...
Nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk,  F&F pedig diszkréten kezelték az infót -talán jobb is így.
Fürstenfeld amúgy elég csecse, tipikus mindenben, amiben kicsike osztrák városok tipikusak tudnak lenni. 
Van óváros naagy címeres kapuval, főtér közepén oszlop, annak tetején Szűzmária Kisjézussal, van stájer öltözet meg kávézók, ahol mindenki lebzsel 11:30-kor.
De a mi történetünk a tűzoltóságon zajlott. 
Rendszeresen tartanak ott hasonló performanszokat (gondolom amikor a környékbeliek már nem tudják hová tenni a szarjaikat), a cuccok elég olcsóak -tényleg bolhapiacos ár- a bezsebelt összeg pedig megy a tűzoltóknak.
Edig ugye elég idilli.
Namost, 10:00-kor kezdődött a buli, mi is ott voltunk már pár perccel korábban. A kapu előtt tömeg. Magyarok és 1-2 román. Osztrákot még az utcában sem lehetett látni -gondolom nem ok nélkül.
És egyszercsak felnyílt a tűzoltóság garázskapuja.
A tömeg pedig elkezdett befelé FUTNI bazz!!! Először azt gondoltam, talán Elvis él, mi pedig egy meglepetéskoncertre kerültünk, azért őrjöng a tömeg.
De nem. Bejutván azt láttuk, hogy zsákokba tömöszölik válogatás nélkül a cuccokat, ki hol éppen talál magának helyet egy-egy sor mellett. Hogy az épp ruha vagy csetresz, az teljesen lényegtelen.
Jól felkészített gyerekek (kisebbek, jobban a sorok közé férnek -nagyon rafkós) időre hordták a szülőknek a szajrét. 
Gyakorlatilag semmit meg sem néztem, csak behúztam a gyereket egy versenyzongora mögé, és vártam amíg elül az őrület. 
Állítólag volt, aki "odakötötte" a nagymamát a vágyott darabhoz, nehogy elvigyék előle.
Mindeközben az osztrák tűzoltók álltak az asztalok tetején és videózták a tömeget. Talán már a youtube-on is lehet rajta röhögni. Mi azonban nem nevettünk.
Amikor már lement a tömeg, kirohantunk a levegőre. 
Kis szünet után bejutottunk a könyves részlegre. Érdekes módon ott nem volt akkora érdeklődés. 

Egyrészt mélységesen szégyelltem magam mások helyett is, másrészt dühös voltam a viselkedésük miatt, mert a gyermekemet féltettem és mert semmit nem tudtam megnézni, pedig biztosan lettek volna kincsek.

Szerintem ez a legszebb rész a környéken, és nagyon sok kincset rejt.
Bár a kincseket néha nagyon nehéz meglelni. 
Néha csak egy csapás vezet hozzájuk. 
Mint ezekhez is.
Még múlt télen egy autós túrán fedezte fel Bob és Apa. Szokás szerint nagyon lazák voltak az erdei saras úton:
-Te, ez itt tutira felmegy???
-Nyugodj meg, jó tütü ez, lazán felsiklik.
(A siklás ugyan költői túlzás, de Dorottyánk tényleg hozta a formát)

Két elhagyatott kúria épület az erdő közepén, egymástól kb 50 méterre. 
Ugyanolyanok. Mintha egy ikerpár lennének.

Az egyik erősen rogyik, esnek ki a téglák a falból, de a másik menthető lenne. Ebbe a menthetőbe bizony bementünk, és csodát láttunk.

Természetesen egyből előjött belőlünk, hogy milyen kár érte, és ki kellene deríteni, kié a terület, talán eladná, talán nem lenne drága...Aztán belegondoltunk a felújítás költségeibe, és nagyot sóhajtottunk. Ha a házat 3 üveggyöngyért meg is tudnánk venni, a több évtizednyi karbantartás hiánya súlyos tízmilliókba fájna.
Pl ki kéne vágni az ajtóban növő fát...



De minden héten feladjuk a lottószelvényt, rajtunk nem múlik! 

Viszont rájöttünk, mennyire szeretünk mindketten "Kincskeresni".

Pl átlapozhattunk egy 1928-as Pesti Hírlapot. Különleges, vasárnapi kiadást. 


A gazdasági épületek még elég jó állapotúak, a tető ép, a falak elég szárazak, és a téglából kirakott padló is hiánytalan.
Azóta is csak erre a helyre tudunk gondolni...

Mostanában divat mindenre ráfogni, hogy nemzetközi. Mert attól még a szalafői paraszt néni is őrületesen kozmopolitának érzi magát. Kicsit túltoltuk. Sebaj.
Az idő pénteken meg szombaton nem volt éppen kegyes, de vasárnapra (mára) már lehet gumicsónak nélkül is tervezni.
A pénteki töktermesztő konferenciára mondjuk kíváncsi lettem volna. Komolyan. Biztos komoly előadásokat hallgathattak meg a résztvevők a tökről. 
A tegnap esti Balázs Pali koncert tuti teltházas volt, szerintem a környék összes 45+ -osa ott csápolt. 
Ha most autóba pattansz, a 16:00-kor kezdődő Cimbaliband koncertre még ideérsz. Na, az mondjuk tényleg jó lehet.

Tökmagolajat kéne szerezni, de aranyárba mérik. Nem a fesztiválon kell megvenni. Átkopogsz valamelyik öreghez, és megkérdezed, hogy tud-e valakit. Úgyis fogja mondani, hogy a Józsi szomszédjába kell bemenni, mert annak az unokatestvére szokott hozni...Ki az a Józsi?