Több évig vártuk, és próbáltuk és megint vártuk és megint próbáltuk.
És nem.
Aztán jött egy e-mail.
Eltelt lassan három hét, és én még mindig nem hiszem el ezt az egészet. Itt vagyunk. 

Két hét alatt lezajlott minden, a ház, a költözés a létfontosságú dolgokkal. Meg egy-két-nyolcszáz nem létfontosságúval is.
Ilyen tempót szerintem keveseknek diktál a sors.

Azóta meg...kaland kaland hátán!
Pakolás
nincstöbbhely
pakolás
megszöktek a tyúkok
pakolás
megszöktek a kutyák
jön a szippantós bácsi
jön a szarvas
pakolás
áramszünet lesz
nincs áramszünet, baszki, nem tudok gallyazni!

Aki azt meri mondani, hogy falun unalmas, az téved.

Lehet, hogy gyík dolognak tűnik meggyászolni valakit, akit személyesen nem is ismertünk.
Mentségül azt tudom felhozni, hogy nagyon vágytunk az ismeretségre. Sajnos nem adódott meg a lehetőség.
Nagyon jó lett volna legalább egyszer leülni, mert olvasni/hallgatni is remek volt, de mégis más lett volna.
Kár, hogy csak 64 évet osztottak.

Ki fogja csütörtök reggel felkelteni a nemzetet?

Elment A Tibi.