Az online vásárlói terek roppant veszélyesek. Erre ma kellett úgy istenigazából rádöbbennem.

Az egész kiindulópontja: a konyha átalakítása. Mert ha már Apa elment a konyhabútorért, írtam aprószarokból is egy kisebb listát. Ilyen-olyan vacakok, amiktől jól érezzük magunkat. Illatos teamécses, szék talpára filckorong, ilyesmi. 
De mi van akkor, ha egy felírt darabot nem kapott? Na akkor elkezdek itthonról keresni pótlékot.
És a harmadik percben már találtam is, de a negyedikben meg egy jó szőnyeget, az ötödikben jajdeszép vázát.... (amire pont semmi szükségünk nincsen)

Amíg az ember valamelyik bútoráruházban a kiszáradás szélén vonszolja a seggét és keresi az előre felírt cuccot, addig rendben. Az olyan elmebajt tud nálam okozni -főleg, ha sokan vannak- hogy menekülőre fogom és a kijáratig meg sem állok. 

De itthonról, az más. Itt este nyugiban, kényelmesen teázva, urambocsá' borozva, neadjisten ágyban fekve kategóriákba szedett cuccokat átnézni nem olyan kellemetlen. Sőt, simán ébren tart hajnali kettőig.
És olyankor jön a rettenet. Szépséges tárgyak tömkelege eped azért, hogy hazajöhessen ide, ahol aztán semmi hely nincs. Pont próbálnék megszabadulni rengeteg felesleges szartól, amit összegyűjtöttünk. Ezek meg néznek vágyakozva.

Egyetlen mentőövem van: ami tetszik, az olyan kurrrva drága, hogy nincs az a rohadt élet, hogy én egy szaros köcsögért ennyi pénzt kiadjak!