Ezek igazából raptorok. Tuti. Közel jönnek, néznek rád a kis sárga szemükkel kérdőn (felmérik, mikor vagy védtelen), és egy alkalmas pillanatban támadnak. A kifestett lábkörmödre, papucsodra, vagy a cigidre. Azzal mondjuk el is szaladnak.
Imádják a vért, a brutális erőszakot, szóval nem azok a jajjdecuki tollas kis kotkodák, amikkel a meseírók hülyítettek minket. Porhintés.
Szerintem több van a tollkabát mögött, mint amit mutatnak. 

Kb egy hétig tartott, mire felfedezték a kertet, aztán elindultak, világuralmi terveiket megvalósítani.
Egy kb 10 telkes blokkban vagyunk (nincs is mindegyiken ház, néhol csak kert), amit körbevesz egy utca. Van, ahol van kerítés, van ahol nincs. 
Aznap elég szutyok idő volt. Petymegelt egész nap. 
Kiengedtem őket, ázzanak kicsit. 
Egyszercsak ordított a kapuban a szomszédasszony. Csengő nincs. Nem is lesz. 
Kiabált, hogy igyekezzek, mert a tyúkjaim már a harmadik szomszédban lebzselnek. 
Hátrahagytam az ebédelő gyermekemet egy "Egyél szépen!" (ja, hehe!) mondattal, és vadászni mentem.
Hamar megvolt, hogy hol tudtak átrepülni, de azzal kevésre mentem, csak két tyúkot tudtam a kerítés mellé imádkozni.
A hiányzókat meg is találtam, de semmilyen ígéret nem hatott. 
Visszarohantam a házba, és megszereztem. Biztos voltam a sikerben. Be is jött, csak volt egy kis mozi a környékbelieknek.
Ugyanis a tyúkjaim ismerik a fazék hangját, amiben viszem nekik a mindenféle jókat. 
Tehát elől mentem én, sáros gumicsimmában, ütöttem a fazekat egy merőkanállal, utánam pedig a tyúkjaim. Szépen sorban. Végig a három telek mentén. Ez hat házat jelent. 
Napokig nem mentem ki.